Termék információ
Tisztelt László! Szeretnék érdeklődni, hogy a sterilizáló dobozba lehet-e PLA biopolimerből készült eszközt belerakni egy újrazárható nylon tasakkal együtt? Ha igen ebben az esetben a tasak tartalmát is sterilizálja vagy tasak nélkül kell belehelyezni a műanyag tárgyat? Köszönöm!
Tisztelt Korondán Úr! 2 termékükkel kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Az egyik az XJ-2100, a másik az Active50. Az UV-C fény fertőtlenítő hatását szeretném elsősorban kihasználni, nem szagtalanításra. A kisebb készülék pdf leírásában 0,5W teljesítményűnek írja az UV lámpa teljesítményét, míg az Active50-nél 36W. Ez hatalmas különbség. A kérdésem az lenne, hogy az XJ-2100 szinte jelentéktelennek tűnő UV-C teljesítménye mire elegendő, vagy az a készülék inkább a levegő ionizálásával fertőtlenít? Köszönöm mielőbbi válaszát.
Tisztelt László! Olvastam az oldalukon, hogy az UV fénynek közvetlenül kell a felületet besugározni a hatás érdekében. Szeretném megkérdezni, hogy az 59S LED sterilizáló dobozba tett tárgy pl. telefon alsó felületét hogy sterilizálja a készülék vagy forgatni kell benne a tárgyat?
Tisztelt László, a honlapon elérhető információk és a kérdésekre adott válaszok alapján fontolgatjuk egy XJ-2100 készülék vásárlását. Van némi félelmünk, bizalmatlanságunk a sugárzás miatt. Mindig lehet hiba a készülékben, mit lehet ilyesfajta probléma esetén tenni? Valós lehet az a félelem, a készülék esetleges meghibásodása során.
T.Cím! Kérdésem, hogy a megvásárolt Brenner UVC-30 (E27) foglalatú, UV-C Germicid, fertőtlenítő, sterilizáló izzó 30W (30m2) ízzó valóban fertőtlenít-e vagy csak kamu amit írnak róla. Várom szíves válaszát.
Tisztelt Korondán László! Vettem egy kb. 30X30X30 cm-es UVC sterilizáló dobozt (kínai), gyümölcsök fertőtlenítésére, de kétségeim támadtak a hatékonyságával kapcsolatban. 2 db fénycsőszerű kialakítású lámpatest van a doboz tetejébe építve, de nem fénycső, hanem LED-ek vannak benne. A leírás szerint 2X19 LED van benne, ebből csak 2X2 db (!!) sugároz 275 nm-en, 2X5 db 365 nm-en és 2X12 db 395 nm-en. (Miközben a leírás elején azt írja, hogy 200-275 nm közötti a sterilizáló hullámhossz tartomány.) Attól tartok, hogy a hullámhossz tekintetében nem szakszerűen tervezett a termék. 5W-nak írja a teljesítményt, csak USB-ről működtethető. A sugárzási intenzitást 30.000 mikroW/cm2-nek jelzi (??). A sterilizálási időt 15, 30 vagy 60 percnek ajánlja, további részletezés nélkül. Ha elhisszük, hogy legalább 4 db megfelelő hullámhosszon sugárzó LED van benne, várhatok-e érdemi felületfertőtlenítő hatást? Köszönöm a válaszát.
Kedves László, Jól gondolom-e, hogy az XJ-2100 készülékük ózonmentes, sugárzásveszélytől mentes, akár 24 órában (emberek bent tartózkodása esetén is) használatható lámpa? Vagy csak üres helységben használatható 1 óra alatti csírátalanításra? köszönöm válaszát
Tisztelt Cím! A GER. LÉGTISZTÍTÓ XJ-2100 FRANK Negatív ionos légtisztító UV-C fénnyel, ventillátorral készülék megfelel-e egy 20-25 nm nagyságú helység vírusmentesítésére?
Tisztelt Hollandimpex csapat! Érdeklődnék, hogy a UV4AIR ACTIVE50 készülék alkalmas-e orvosi rendelő levegőjének fertőtlenítésére úgy, hogy közben a rendelőben folyik a munka? Fontos kritériumok, hogy ne képződjön ózon, és UV-C fény sem juthat ki a készülékből. Összehasonlítva az Önök "UV4AIR ACTIVE50" típusú készülékét egy "Beghelli Sanifica Aria 30" készülékkel (https://lumenet.hu/beghelli-sanifica-aria-30-uv-c-levegotisztito) tudja ugyanazokat a kritériumokat, csak nagyobb teljesítménnyel?
Tisztelt Korondán László! Idős szüleinknek szeretnénk a lakásba légtisztítót venni. A légtisztítót több célra szeretnénk: gyenge tüdőhöz levegő tisztítása, enyhén nedves lakás részekben előforduló penészgomba kiszűrésére, baktériumok és vírusok mentesítésére. Az oldalon láttam egy lakossági használatra való légtisztítót XJ-1100 típust. Ez a fenti igényekre alkalmas? Ugye nem bocsát ki semmit ami káros lehetne az egészségre? Előre is köszönöm segítségét.
Tisztelt Korondán László! Az XJ-2100 Frank készüléket szeretném összehasonlítani az UV4AIR-rel. A letölthető dokumentumokban nem találok olyan részletes információt a ventilátor teljesítményéről, levegő átáramlás mennyiségéről illetve az UV lámpáról, mint a másik termék esetében. 15-25 m2-es rendelő helyiségbe elegendő teljesítményű az XJ-2100, vagy érdemes az UV4AIR-t választani? Válaszát, előre is köszönöm
Most rendeltem Önöknél egy AIr 160-as légtiszítót kislányom osztályába. Arról érdeklődnék, hogy ezt pontosan hogy kell majd az osztályban használni. Egész nap működjön, vagy szünetben legyen bekapcsolva. Köszönöm.
Kedves László, Ön szerint az alábbi teljesítményű uvc doboz 15 perces fertőtlenítési idővel (ajánlott csak 3 perc, de én 15 perccel használom) történő használata elegendő lehet-e csíra mentesítésre, esetleg covid19 védelemre. A lámpa használható-e közvetlenül a fogyasztásra szánt élelmiszerekre, van-e káros hatása az azt elfogyasztóra? (pl zöldség, pékáru, felbontott lekvár stb) Köszönöm válaszát. Adatok : UVC LED Mennyiség 40 db Az UV-C intenzitása 1543 uW / cm2 UV-C (UV-C dózis) intenzitás 1,543 (mW / cm2) -ig X 180 (s) = 2 777 J / m2 (277 740 uW / cm2) Termékméret: 32 x 26,9 x 15,4 cm (szélesség x hossz x magasság) Hullámhossz 260–280 nm
Tisztelt Korondán Úr, olvasgattam a honlapon a kérdéseket és válaszokat. Ezek alapján az alábbi eszközök hogyan használhatóak biztonsággal, ha ember nem lehet a közelben, mert akár súlyos károsodást is szenvedhet az ember ezen lámpák használata során? Illetve mivel ezek kézi eszközök, nyilván fogni is kell őket... A két típus, aminek a nevét alább írom, alkalmas teljesítményét tekintve bármire? - 59S X1-BAT hordozható akkus UV sterilizáló és fertőtlenítő készülék, UV-C - XUV-103 kézi UV fertőtlenítő Válaszát előre is köszönöm szépen!
Kedves László! Láttam hordozható akkumulátoros fertőtlenítő táskát, amelyben nem fénycső van hanem 9 darab Led. Alkalmas egyáltalán az UV Led erre a feladatra? A táska méretet: 250 x 190 x 100 mm Fényhullámhossz: 260 - 280 nm Ha csak az a felületet fertőtlenedik amit a Ledek fénye ér, akkor gondolom a tárgyakat időnként forgatni kell az eredmény érdekében? Maszk, autókulcs stb. Percenként?
Tisztelt Korondán László Úr! Kérdésem az lenne, hogy fogorvosi rendelőben, aeroszol használatával végzett beavatkozások után az Önöknél kapható GER. UV4AIR MOBIL30 készülék mennyire biztonságos választás egy-egy kezelés után a rendelő levegőjének fertőtlenítésére? Van-e esetleg ennél jobb megoldásuk, mellyel a SARS-CoV 2 vírust megnyugtató módon eliminálni lehet? Ha használható az említett készülék, egy átlagos kb. 25-30 nm alapterületű rendelő esetében mennyi ennek a behatási ideje? Adalék információ, hogy rendelőink (3 db.) olyan irodaházban vannak, ahol szellőztetni nem lehet, illetve központi elszívó és klímaberendezésünk van, azaz keringtető rendszeres csírátlanító berendezés adaptálása talán bonyolultabb lehet. Köszönöm megtisztelő válaszát!
T Korondán Úr! Korábbi, műtőben használt Tungsram 18w 435mm hosszú Germicid lámpákból maradt, valószínűleg még új csövek teljesítményét meg le- het állapítani? Ez a típus generál jelentősebb mennyiségű ózont? Kösz. Dr SP
Tisztelt Korondán Jászló úr! A "Germicidlámpa használata kórteremben" hozzászólással és az arra adott válaszával kapcsolatban megjegyezném, hogy a tisztelt kérdező vajon láthatta-e azt, hogy az UV-C "fényt" kibocsájtó lámpa működik? Nagyobb a valószínűsége annak, hogy Bilirubin lámpát láttak, amely pont a csecsemőkori besárgulást hivatott gyógyítani, és UV-A tartományban és a látható ibolyában sugároz. Ha így volt, az talán kevésbé volt ártalmas, mint a fertőtlenítésre használt lámpa. Tisztelettel: Dezséri Csaba Tisztelettel: Dezséri Csaba
Tisztelt Korondán Úr! Nekem olyan berendezésre volna szükségem, amely hordozható, alkalmas a rendelő levegőjének (15 m2)vírus és baktérium mentesítésére, illetve a csekély számban rendelkezésre álló FFP2-s maszkok, levetett kesztyűink, ruháink fertőtlenítésére. fertőtlenítésére. Nekem a XJ-1100 ionos légfrissítő szimpatikus volt, ráadásul itt nem írja az ismertető, hogy nem lehet a szobában működtetéskor ember. Válaszát köszönöm és amennyiben jobb készüléket tud javasolni, azt is megköszönöm.
Üdvözlöm ! A családunkban se allergia, se asztma ,se dohányfüst nincs jelen. Kifejezetten légfrissítés céljából tervezzük a GER XJ-1100 készüléket megvásárolni a 25 nm-es nappalinkba .Bizonytalanok vagyunk, hogy egyáltalán - mivel semmi negatív légúti tünetet nem produkálunk... - van e értelme ennek a beruházásnak ? Segítene dönteni ? Köszönettel és üdvözlettel. Tóth Ibolya
Üdvözlöm, uv4 air active készülék érdekelne orvosi rendelő légfertőtlenítésére. Szeretném kérdezni, hogy mekkora területre elegendő?
Cipők fertőtlenítésére alkalmas ez a lámpa, tekintettel a gombás fertőzésekre? Milyen áron vásárolható meg?